Harmadik csobbanás

Chanyeol egyik jó tulajdonsága volt, hogyha valami iránt érdeklődött, a hozzá fűződő munkát is könnyedén és felettébb precízen meg tudta csinálni, ráadásul még élvezni is tudta.

A fotózással pont ugyanez volt a helyzet. Hiába volt határidő és néhány elvárás, mégis szabadnak érezte magát. De nem hagyott semmit sem az utolsó pillanatra, azonnal munkához látott a Junmyeonnal való találkozójuk után, már rögtön másnap délelőtt.

-          Egy kicsit fordítsd balra a fejed és emeld meg az állad… úgy… - utasította finoman az egyik modellt.

Chanyeol elégedetten mosolygott rá a lányra pár kattintás múltán, aki felemelve a napszemüvegét viszonozta a gesztust.

-          Végeztünk?

-          Mára igen – sóhajtott Chanyeol és udvariasan kisegítette a modellt a függőágyból, aki egy intés után elment átöltözni.

A háttérben a tenger gyönyörűen kéklett, a homok pedig fehér volt és tiszta. A csinos lányokkal, koktélokkal és a felállított függőággyal Chanyeol tökéletes képeket alkothatott Baekryeong leghíresebb hoteljének partján.

Nyakába akasztva fényképezőjét, elégedetten nyújtóztatta meg hátát és fordult a mögötte álló modellügynök, vagyis Oh Sehun felé. A nála fiatalabb srác jó megjelenésű volt: férfias arca, kifogástalan alakja és éles állvonala bármelyik nőt levette a lábáról. Elsőre talán picit ridegnek tűnt, ám Chanyeol szerint meg lehetett szokni a fiatalabb kifejezéstelen arcát.

-          Nagy megkönnyebbülés, hogy ennyire gyakorlottak a lányok – mosolyogta. – Sokkal gyorsabban végeztem, mint vártam.

Sehun, a nap folyamán első mosolyát villantotta a fotográfusra; szemében nem kis büszke csillogással, ami teljesen érthető, hiszen az ő érdeme is mindez.

-          Ennek örülök – biccentett, majd a csuklóján lévő drága, aranyozott órára pillantott. – Most mennem kell, de ha bármi van, csak hívj fel.

-          Rendben.

A Chanyeol felé nyújtott kéz kecses volt, mégis férfias; Sehun vonásai furcsa módon kissé mintha enyhültek volna merevségükből.

-          Jó veled együtt dolgozni – rázott vele kezet Sehun. – Örültem a találkozásnak.

-          Szintúgy – viszonozta a gesztust Chanyeol.

Chanyeol szótlanul nézte, amint a fiatal üzletember egy intés után elsétál; aztán előbb betereli a fotózáson résztvevő lányokat és az őt segítő alkalmazottakat egy kisbuszba, később pedig saját autójába száll és elporzanak a főúton.

Egy sóhajt hallatva sietősen összepakolta ő is a felszereléseit, intett a portásnak a recepción és hamarosan hazaindult.

Otthon az első dolog, ami fogadta, egy eleven kis szőrgombolyag volt, ami szinte leverte a lábáról, ahogy belépett a lakásba. A heves nyelvcsapások az arcán, a közben elhangzott boldog vakkantások és az izgatottan csóvált farok csakis egyvalamit jelenthettek.

Hau-hau, megjöttél! Hau-hau, hiányoztál! Hau-hau, örülök neked!

Chanyeol nevetve próbálta távol tartani magától túlbuzgó kiskutyáját, aki úgy tűnt, igyekezett arca minden szegletét örömpuszikkal beborítani. Ami egy ideig aranyos volt, de lassan már Chanyeolnak fürdenie sem kellett.

-          Na, Bacon, elég! – kuncogta, eltolva magától a kutyát. – Elég, na!

A kiskutya a kétségbeesett, nevetéstől fulladozó, nyáltól csillogó gazdáját nézve elégedetten felvakkantott és lihegve engedelmeskedett.

Chanyeol elmosolyodott és szeretetteljesen megvakarta Bacon füleinek tövét, amit az lehunyt szemmel élvezett. Hihetetlennek tűnt, hogy mennyire megkedvelte a kisállatot csupán csak egy nap alatt.

-          Jól viselkedtél, ugye? – kérdezte gyanakodva a kutyától, aki egyet pislantott és továbbra is boldogan lihegett.

Heh, heh, heh, heh, hát persze!

Sajnos – vagy nem sajnos – Chanyeol már egy nap alatt kiismerte kis kedvencét, így az ártatlanul csillogó szemeknek, nem mert hinni és tudta, hogy pillanatokra lesz attól, hogy találjon egy újabb megcsócsált papucsot vagy magazint a házban. De kiengedni nem merte Bacont, hiszen kicsi volt még és nem akarta, hogy elkószáljon. Emellett hozzá kellett szokatnia, hogy már nem kóbor állat.

Még mindig gyanakodva felállt eddigi guggoló helyzetéből és kanapéjára hányva cuccait a szobájába indult, hogy a fürdőben később felfrissíthesse magát.

Szinte azonnal észrevette, mi nem volt rendben és egy óriási sóhaj után hangosan elkiáltotta magát, hogy majdnem az egész ház, az üveg ablakokkal belezendült.

Chanyeol reggel rendezetten és tisztán hagyott ágya gyűröttre volt hemperegve és teli volt játékokkal.

-          BACON!

A kiskutya a harsány hangot hallva, félve, de engedelmesen gazdájához talpalt, aki karba font kezekkel állt az ágy előtt. A kutyus bűntudatosan lehajtotta a fejét, hiszen érezte, hogy valamit rosszul csinált, és Chanyeol mérges, bár nem értette, miért.

-          Mit csináltál az ágyammal? – kérdezte Chanyeol felháborodva, mire Bacon még összébb húzta magát. – Milyen dolog ez? Én bele szoktam mászni a tiedbe? Össze szoktam hemperegni?

Bacon végső fegyvereihez: a nyüszítéshez és ellenállhatatlan, szomorú kiskutyaszemeihez folyamodott, mivel látta, hogy most komoly a baj.

Csak hiányoztál… Ott játszottam, mert ott éreztem a legjobban az illatod…

Chanyeol, hallva az elkeseredett nyüszögést és látva a csillogó szemeket, szörnyen kezdte érezni magát, a dühe pedig menten elpárolgott. Egy sóhajjal leült a kutya mellé, az ágynak dőlve a padlóra és megsimogatta a kiskutyát.

-          Jól van, na – motyogta. – Nem haragszom. Csak máskor próbáld meg kevésbé feltúrni, oké haver? Te se örülnél neki, ha a szépen megvetett ágyad helyett egy nagy, orbitális kupihalmaz fogadna.

Bacon még mindig félősen, de belehajolt Chanyeol érintéseibe, miközben okos szemeivel gazdája szavaira figyelt, mintha értette volna a szavakat és elraktározta volna magában az intelmeket.

-          Na, gyere ide – hívta közelebb Chanyeol magához, aminek azonnal eleget is tett és az ölébe pattant.

Chanyeol tovább simogatta a kutyust, aki lassan kezdett feloldódni, és újra visszatérni eleven, boldog oldalához, ahogy egyre játékosabbak lettek egymással. Hamarosan Chanyeol is újra nevetni kezdett, majd a játék hevében két keze közé fogta Bacon fejét és a szemébe nézett.

-          Szóval mi a tanulság mára? – kérdezte kedves hanggal, amire a kutya azonnal ráugatott, mintegy válaszként.

Hau, hogy nem játszunk a te helyeden!

Chanyeol úgy tett, mintha Bacon válaszát hallotta volna az ugatással – nem tudta, hogy tényleg így volt – és nevetve babusgatni kezdte a kutyust.

-          Úgy van! – kiáltotta boldogan. – Bacon a legokosabb kiskutya a világon!

                               *           

Chanyeol a délutánt a fényképek retusálásával töltötte ki, persze csak miután elpakolta a rémtettet a szobájában és ebédet csinált magának és adott enni kutyájának is. Bacon dél után csendesen visszavonult a helyére és nekilátott szundítani egyet, aminek Chanyeol a szíve mélyén picit örült. Bacon nagyon eleven kiskutya volt és néha jól esett a csend, amiért ide jött.

A képek, mint ahogy már korábban is megállapította, jól sikerültek: meg volt elégedve a fényekkel és azok az érzések is átjöttek, amiket szeretett volna, hogy a képek közvetítsenek. Amint készen lett a retussal, rögtön rámentette őket egy erre a célra szánt pendrive-ra, hogy majd a hónap végén Joonmyeon-hoz vihesse őket.

Chanyeol, dolga végeztével nagyot nyújtózott és az egyik ablakon kinézve halkan a szobájába ment és átöltözött. A mai délután tökéletes volt ez után a semmittevéshez, némi lassú úszkáláshoz a tengerben.

Bacon még mindig mancsain nyugtatva a fejét aludt, Chanyeol pedig lábujjhegyen járva próbálta nem felébreszteni a kis kutyát. Az ajtót bezárta, viszont az újonnan felszerelt kutyaajtót nyitva hagyta, hogy Bacon megtalálhassa, ha netán keresné.

A part olyan nyugtató hatással volt rá, mint az első nappal. Az idő ráadásul most nem volt égetően forró, hanem csupán az a kellemes meleg, amit a tenger hűssége tökéletesen kiegészít. Chanyeol nem is várt semmire: azonnal belefutott a tengerbe, majd ahogy egyre mélyült a víz, úszni kezdett.

Egy ideig keményen használta az izmait és minden erejét beleadva úszott a messzi, távoli horizont felé, hogy aztán jó pár perc múlva kifulladva, szinte a semmi közepén megálljon, és a hátára feküdjön.

A part még látszódott onnan, ahol lebegett, de már egészen távol volt: a ház csak egy nagyobbacska pontnak tűnt.

Chanyeol lehunyta a szemét és hagyta, hadd lazítsa el a víz az összes izmát, mossa ki a fáradtságot belőlük, ami a nap folyamán beléjük ivódott. A szél nagyon enyhe volt, alig kavart hullámokat, így nem is kellett félnie, hogy túl messzire sodródik a parttól. Elárasztotta a béke és hosszú órák óta először elengedett minden gondolatot.

                                    *           

Az ismeretlen összevont szemöldökkel figyelte az ember alakját a víz felszínén és aggódva lefelé, a tenger mélye felé pillantott.

Eleinte nem tudta, örüljön-e az ember társaságának a közelségében vagy éppenséggel kitörjön benne a pánik, de most már biztos volt benne, hogy ez az egész nem jó ötlet.

Persze, a tenger üvegtiszta vize és a Nap furcsán, de mégis szinte mágikusan leszűrődő fénye gyönyörűen kiemelte az ember vonzó alakját, és az ismeretlennek nem volt ellenére a látvány, azonban jobb lett volna, ha az ember más időpontot választ a fürdőzésre, vagy legalábbis nem úszik be eddig.

Az ismeretlen nem tudta mit tegyen. Az ember útban volt, ehhez kétség sem férhetett, de hogy tudná a tudtára adni mindezt anélkül, hogy leleplezné magát? Ha megérinti, azonnal megijedne, még talán vizet is nyelne, amilyen ügyetlen. Vagy pont, hogy keresni kezdené, mi is ért hozzá.

Lassan sebesre rágta ajkait idegességében, ahogy a lentről közeledő veszélyre pillantott. El kell tüntetnie azt az embert onnan, azonnal. Rá nem veszélyesek azok, amik közelítenek, hiszen ő a víz része, hozzájuk tartozik, de az ember… Az ember más tészta.

Vagyis ebben az esetben nem tészta, hanem hús. Friss hús, vörös vérrel, vagyis zsákmány. És hiába az ember szokatlan magassága: egy cáparaj ellen ez mit sem ért. Egy állat éles fogai is minden akadály nélkül szétmarcangolnak egy embert, csontokkal és mindennel együtt, nem hogy egy egész csapat!...

Azonnal cselekedni kell. AZONNAL.

Az ismeretlen idegesen a veszély felé pillantott, majd ajkaiba harapva a másik irányba fordult. Lehunyva szemeit próbálta lenyugtatni magát, mielőtt ellazította ajkait és halk, ám mégis zengő énekbe kezdett.

Mintha minden egy pillanatra megállt volna. A korallok a telephelyükön, a vízi növények levelei, a halak és más állatok; talán még maga a tenger sodrása is. Minden megállt, amint meghallották a csendes, mégis erőteljes énekszót, amit csak ők érthettek és hallhattak.

Az ismeretlen hívását, akinek kellett, meghallotta és rögtön arra iramodott, amerről barátját hallotta, fülében a csengő üzenettel:

 Sunny, segítened kell! Siess!

                             *           

Chanyeol élete legnyugtatóbb fürdőzését zavarta meg az, hogy valami hirtelen megbökte alulról; majdhogynem feldobta a víz tetejéről. Visszaesve nem kis vizet nyelt és rémüldözve nézett szét maga körül, maga alatt, még mindig érezve az új jelenlétet, de a pánik elpárolgott, amikor észrevette, kivel is hozta őt össze a sorsa.

Egy delfin csicsergett mellette a vízben és böködte folyamatosan az orrával, talán játékra invitálva. Chanyeol idegességét elengedve megkönnyebbülten felnevetett és óvatos mozdulattal megsimogatta az állatot.

-          Hát te? Mit szeret – hé!!

Chanyeol legnagyobb megdöbbenésére az állat sietősen mozgott és egy hirtelen mozdulattal Chanyeol vízben lebegő teste alá úszott és a hátára emelte azt. Chanyeol nem mert megkapaszkodni a delfinen, mivel nem értette, mit akar az tőle és miért merészkedett ennyire közel. Tudta, hogy a delfinek barátságosak, viszont azt is tudta, hogy okosak és, hogy a vadon élő példányok nincsenek szokva az emberekhez.

A delfin hajthatatlanul próbálkozott, közben siettetve, vészjóslóan cserregett hangján. Chanyeol nem értette, mi történik.

Aztán valami rálökte a delfin hátára, és az állat azonnal megindult, sebesen csapkodva farkával. Chanyeol hátra fordult, hogy lássa, mi indította el, de amit észrevett, attól kifutott az arcából az összes vér.

Cápauszonyok. Nagy, vészjósló, hegyes háromszögek és sebesen felé tartottak, bár még messze voltak.

Chanyeol kétségbeesetten kapaszkodott a delfinbe és bár nem értette, hogy lehetséges az, hogy egy állat meg akarja menteni legalább öt másik, rá nagyon veszélyes cápától, kezdte elhinni, hogy most ez történik.

Az állatra feküdt és amilyen erősen csak tudta, kapaszkodni kezdett. A delfin megértette, hogy nem ellenkezik tovább és cserregve helyeselte a döntést.

Mielőtt felfoghatta volna, már vége is volt a kalandtúrának és a delfin letette a part közelében Chanyeolt, aki lélekszakadva kiúszott, majd kifutott a partra. Bacon már ott várta, hangosan ugatva a tenger felé, amit nem is értett, hogy eddig hogy nem vett észre.

Hau-hau, ott vannak! Hau-hau, látom őket!

Még mindig lihegve visszafordult és nézni kezdte a tengert.

A cápák másfelé fordultak; egyre jobban távolodtak a parttól, és a nyílt víz felé vették az irányt. Chanyeol lehunyta a szemét és egy megkönnyebbült sóhajt hallatva megsimogatta kutyáját.

De Bacon még mindig ugatott.

Chanyeol látta a delfint, ami hosszú, víz alatti siklások után felemelkedik, és a magasba ugrik, mígnem elért egy távoli pontot. A delfin nem állt meg, hanem állatkertben, idomított társait megszégyenítve magától kezdte a farkával magát hajtani a vízen, testével kiemelkedve a felszín alól.

A leghihetetlenebb mégis az volt, amikor a pont egy pillanatra feljebb ugrott és szó szerint lepacsizott egy delfinnel.

LEPACSIZOTT. EGY. DELFINNEL.

Chanyeol tátott szájjal meredt a távolba, és nem tudta felfogni mit látott, ha látott egyáltalán. Egyáltalán mi történt? Mi volt ez az egész a delfinnel és a megmentésével? És mi volt az a látszólag embernek tűnő alak ott kinn, a vízen?

Chanyeol becsukta a száját és Baconhöz fordult, aki még mindig a tengert kémlelte. De mintha észrevette volna, hogy figyelik, lassú farkcsóválással gazdájához fordult. Chanyeol még mindig hitetlenkedve nézett a vízre, majd a kutyájára, ismét a tengerre és vissza Baconre, aztán egy nagy levegővétel után kipréselte magából azt, ami a szívét nyomta.

-          Mégis mi a franc volt ez?!