Chanyeol
egyik jó tulajdonsága volt, hogyha valami iránt érdeklődött, a hozzá fűződő
munkát is könnyedén és felettébb precízen meg tudta csinálni, ráadásul még
élvezni is tudta.
A
fotózással pont ugyanez volt a helyzet. Hiába volt határidő és néhány elvárás,
mégis szabadnak érezte magát. De nem hagyott semmit sem az utolsó pillanatra,
azonnal munkához látott a Junmyeonnal való találkozójuk után, már rögtön másnap
délelőtt.
-
Egy kicsit fordítsd balra a fejed és
emeld meg az állad… úgy… - utasította finoman az egyik modellt.
Chanyeol
elégedetten mosolygott rá a lányra pár kattintás múltán, aki felemelve a
napszemüvegét viszonozta a gesztust.
-
Végeztünk?
-
Mára igen – sóhajtott Chanyeol és
udvariasan kisegítette a modellt a függőágyból, aki egy intés után elment
átöltözni.
A
háttérben a tenger gyönyörűen kéklett, a homok pedig fehér volt és tiszta. A
csinos lányokkal, koktélokkal és a felállított függőággyal Chanyeol tökéletes
képeket alkothatott Baekryeong leghíresebb hoteljének partján.
Nyakába
akasztva fényképezőjét, elégedetten nyújtóztatta meg hátát és fordult a mögötte
álló modellügynök, vagyis Oh Sehun felé. A nála fiatalabb srác jó megjelenésű
volt: férfias arca, kifogástalan alakja és éles állvonala bármelyik nőt levette a lábáról. Elsőre
talán picit ridegnek tűnt, ám Chanyeol szerint meg lehetett szokni a fiatalabb
kifejezéstelen arcát.
-
Nagy megkönnyebbülés, hogy ennyire
gyakorlottak a lányok – mosolyogta. – Sokkal gyorsabban végeztem, mint vártam.
Sehun,
a nap folyamán első mosolyát villantotta a fotográfusra; szemében nem kis
büszke csillogással, ami teljesen érthető, hiszen az ő érdeme is mindez.
-
Ennek örülök – biccentett, majd a
csuklóján lévő drága, aranyozott órára pillantott. – Most mennem kell, de ha
bármi van, csak hívj fel.
-
Rendben.
A
Chanyeol felé nyújtott kéz kecses volt, mégis férfias; Sehun vonásai furcsa
módon kissé mintha enyhültek volna merevségükből.
-
Jó veled együtt dolgozni – rázott vele
kezet Sehun. – Örültem a találkozásnak.
-
Szintúgy – viszonozta a gesztust
Chanyeol.
Chanyeol
szótlanul nézte, amint a fiatal üzletember egy intés után elsétál; aztán előbb
betereli a fotózáson résztvevő lányokat és az őt segítő alkalmazottakat egy
kisbuszba, később pedig saját autójába száll és elporzanak a főúton.
Egy
sóhajt hallatva sietősen összepakolta ő is a felszereléseit, intett a portásnak
a recepción és hamarosan hazaindult.
Otthon
az első dolog, ami fogadta, egy eleven kis szőrgombolyag volt, ami szinte
leverte a lábáról, ahogy belépett a lakásba. A heves nyelvcsapások az arcán, a
közben elhangzott boldog vakkantások és az izgatottan csóvált farok csakis
egyvalamit jelenthettek.
Hau-hau, megjöttél! Hau-hau,
hiányoztál! Hau-hau, örülök neked!
Chanyeol
nevetve próbálta távol tartani magától túlbuzgó kiskutyáját, aki úgy tűnt,
igyekezett arca minden szegletét örömpuszikkal beborítani. Ami egy ideig
aranyos volt, de lassan már Chanyeolnak fürdenie sem kellett.
-
Na, Bacon, elég! – kuncogta, eltolva
magától a kutyát. – Elég, na!
A
kiskutya a kétségbeesett, nevetéstől fulladozó, nyáltól csillogó gazdáját nézve
elégedetten felvakkantott és lihegve engedelmeskedett.
Chanyeol
elmosolyodott és szeretetteljesen megvakarta Bacon füleinek tövét, amit az
lehunyt szemmel élvezett. Hihetetlennek tűnt, hogy mennyire megkedvelte a
kisállatot csupán csak egy nap alatt.
-
Jól viselkedtél, ugye? – kérdezte
gyanakodva a kutyától, aki egyet pislantott és továbbra is boldogan lihegett.
Heh, heh, heh, heh, hát persze!
Sajnos
– vagy nem sajnos – Chanyeol már egy nap alatt kiismerte kis kedvencét, így az
ártatlanul csillogó szemeknek, nem mert hinni és tudta, hogy pillanatokra lesz
attól, hogy találjon egy újabb megcsócsált papucsot vagy magazint a házban. De
kiengedni nem merte Bacont, hiszen kicsi volt még és nem akarta, hogy
elkószáljon. Emellett hozzá kellett szokatnia, hogy már nem kóbor állat.
Még
mindig gyanakodva felállt eddigi guggoló helyzetéből és kanapéjára hányva
cuccait a szobájába indult, hogy a fürdőben később felfrissíthesse magát.
Szinte
azonnal észrevette, mi nem volt rendben és egy óriási sóhaj után hangosan
elkiáltotta magát, hogy majdnem az egész ház, az üveg ablakokkal belezendült.
Chanyeol
reggel rendezetten és tisztán hagyott ágya gyűröttre volt hemperegve és teli
volt játékokkal.
-
BACON!
A
kiskutya a harsány hangot hallva, félve, de engedelmesen gazdájához talpalt,
aki karba font kezekkel állt az ágy előtt. A kutyus bűntudatosan lehajtotta a
fejét, hiszen érezte, hogy valamit rosszul csinált, és Chanyeol mérges, bár nem
értette, miért.
-
Mit csináltál az ágyammal? – kérdezte
Chanyeol felháborodva, mire Bacon még összébb húzta magát. – Milyen dolog ez?
Én bele szoktam mászni a tiedbe? Össze szoktam hemperegni?
Bacon
végső fegyvereihez: a nyüszítéshez és ellenállhatatlan, szomorú
kiskutyaszemeihez folyamodott, mivel látta, hogy most komoly a baj.
Csak hiányoztál… Ott játszottam,
mert ott éreztem a legjobban az illatod…
Chanyeol,
hallva az elkeseredett nyüszögést és látva a csillogó szemeket, szörnyen kezdte
érezni magát, a dühe pedig menten elpárolgott. Egy sóhajjal leült a kutya
mellé, az ágynak dőlve a padlóra és megsimogatta a kiskutyát.
-
Jól van, na – motyogta. – Nem haragszom.
Csak máskor próbáld meg kevésbé feltúrni, oké haver? Te se örülnél neki, ha a
szépen megvetett ágyad helyett egy nagy, orbitális kupihalmaz fogadna.
Bacon
még mindig félősen, de belehajolt Chanyeol érintéseibe, miközben okos szemeivel
gazdája szavaira figyelt, mintha értette volna a szavakat és elraktározta volna
magában az intelmeket.
-
Na, gyere ide – hívta közelebb Chanyeol
magához, aminek azonnal eleget is tett és az ölébe pattant.
Chanyeol
tovább simogatta a kutyust, aki lassan kezdett feloldódni, és újra visszatérni
eleven, boldog oldalához, ahogy egyre játékosabbak lettek egymással. Hamarosan
Chanyeol is újra nevetni kezdett, majd a játék hevében két keze közé fogta
Bacon fejét és a szemébe nézett.
-
Szóval mi a tanulság mára? – kérdezte
kedves hanggal, amire a kutya azonnal ráugatott, mintegy válaszként.
Hau, hogy nem játszunk a te
helyeden!
Chanyeol
úgy tett, mintha Bacon válaszát hallotta volna az ugatással – nem tudta, hogy
tényleg így volt – és nevetve babusgatni kezdte a kutyust.
-
Úgy van! – kiáltotta boldogan. – Bacon a
legokosabb kiskutya a világon!
*
Chanyeol
a délutánt a fényképek retusálásával töltötte ki, persze csak miután elpakolta
a rémtettet a szobájában és ebédet csinált magának és adott enni kutyájának is.
Bacon dél után csendesen visszavonult a helyére és nekilátott szundítani egyet,
aminek Chanyeol a szíve mélyén picit örült. Bacon nagyon eleven kiskutya volt
és néha jól esett a csend, amiért ide jött.
A
képek, mint ahogy már korábban is megállapította, jól sikerültek: meg volt
elégedve a fényekkel és azok az érzések is átjöttek, amiket szeretett volna,
hogy a képek közvetítsenek. Amint készen lett a retussal, rögtön rámentette
őket egy erre a célra szánt pendrive-ra, hogy majd a hónap végén Joonmyeon-hoz
vihesse őket.
Chanyeol,
dolga végeztével nagyot nyújtózott és az egyik ablakon kinézve halkan a
szobájába ment és átöltözött. A mai délután tökéletes volt ez után a
semmittevéshez, némi lassú úszkáláshoz a tengerben.
Bacon
még mindig mancsain nyugtatva a fejét aludt, Chanyeol pedig lábujjhegyen járva
próbálta nem felébreszteni a kis kutyát. Az ajtót bezárta, viszont az újonnan
felszerelt kutyaajtót nyitva hagyta, hogy Bacon megtalálhassa, ha netán
keresné.
A
part olyan nyugtató hatással volt rá, mint az első nappal. Az idő ráadásul most
nem volt égetően forró, hanem csupán az a kellemes meleg, amit a tenger hűssége
tökéletesen kiegészít. Chanyeol nem is várt semmire: azonnal belefutott a
tengerbe, majd ahogy egyre mélyült a víz, úszni kezdett.
Egy
ideig keményen használta az izmait és minden erejét beleadva úszott a messzi,
távoli horizont felé, hogy aztán jó pár perc múlva kifulladva, szinte a semmi
közepén megálljon, és a hátára feküdjön.
A
part még látszódott onnan, ahol lebegett, de már egészen távol volt: a ház csak
egy nagyobbacska pontnak tűnt.
Chanyeol
lehunyta a szemét és hagyta, hadd lazítsa el a víz az összes izmát, mossa ki a
fáradtságot belőlük, ami a nap folyamán beléjük ivódott. A szél nagyon enyhe
volt, alig kavart hullámokat, így nem is kellett félnie, hogy túl messzire
sodródik a parttól. Elárasztotta a béke és hosszú órák óta először elengedett
minden gondolatot.
*
Az
ismeretlen összevont szemöldökkel figyelte az ember alakját a víz felszínén és
aggódva lefelé, a tenger mélye felé pillantott.
Eleinte
nem tudta, örüljön-e az ember társaságának a közelségében vagy éppenséggel
kitörjön benne a pánik, de most már biztos volt benne, hogy ez az egész nem jó
ötlet.
Persze,
a tenger üvegtiszta vize és a Nap furcsán, de mégis szinte mágikusan leszűrődő
fénye gyönyörűen kiemelte az ember vonzó alakját, és az ismeretlennek nem volt
ellenére a látvány, azonban jobb lett volna, ha az ember más időpontot választ
a fürdőzésre, vagy legalábbis nem úszik be eddig.
Az
ismeretlen nem tudta mit tegyen. Az ember útban volt, ehhez kétség sem
férhetett, de hogy tudná a tudtára adni mindezt anélkül, hogy leleplezné magát?
Ha megérinti, azonnal megijedne, még talán vizet is nyelne, amilyen ügyetlen.
Vagy pont, hogy keresni kezdené, mi is ért hozzá.
Lassan
sebesre rágta ajkait idegességében, ahogy a lentről közeledő veszélyre
pillantott. El kell tüntetnie azt az embert onnan, azonnal. Rá nem veszélyesek
azok, amik közelítenek, hiszen ő a víz része, hozzájuk tartozik, de az ember…
Az ember más tészta.
Vagyis
ebben az esetben nem tészta, hanem hús. Friss hús, vörös vérrel, vagyis
zsákmány. És hiába az ember szokatlan magassága: egy cáparaj ellen ez mit sem
ért. Egy állat éles fogai is minden akadály nélkül szétmarcangolnak egy embert,
csontokkal és mindennel együtt, nem hogy egy egész csapat!...
Azonnal
cselekedni kell. AZONNAL.
Az
ismeretlen idegesen a veszély felé pillantott, majd ajkaiba harapva a másik
irányba fordult. Lehunyva szemeit próbálta lenyugtatni magát, mielőtt
ellazította ajkait és halk, ám mégis zengő énekbe kezdett.
Mintha
minden egy pillanatra megállt volna. A korallok a telephelyükön, a vízi
növények levelei, a halak és más állatok; talán még maga a tenger sodrása is.
Minden megállt, amint meghallották a csendes, mégis erőteljes énekszót, amit
csak ők érthettek és hallhattak.
Az
ismeretlen hívását, akinek kellett, meghallotta és rögtön arra iramodott,
amerről barátját hallotta, fülében a csengő üzenettel:
Sunny,
segítened kell! Siess!
*
Chanyeol
élete legnyugtatóbb fürdőzését zavarta meg az, hogy valami hirtelen megbökte
alulról; majdhogynem feldobta a víz tetejéről. Visszaesve nem kis vizet nyelt
és rémüldözve nézett szét maga körül, maga alatt, még mindig érezve az új
jelenlétet, de a pánik elpárolgott, amikor észrevette, kivel is hozta őt össze
a sorsa.
Egy
delfin csicsergett mellette a vízben és böködte folyamatosan az orrával, talán
játékra invitálva. Chanyeol idegességét elengedve megkönnyebbülten felnevetett
és óvatos mozdulattal megsimogatta az állatot.
-
Hát te? Mit szeret – hé!!
Chanyeol
legnagyobb megdöbbenésére az állat sietősen mozgott és egy hirtelen mozdulattal
Chanyeol vízben lebegő teste alá úszott és a hátára emelte azt. Chanyeol nem
mert megkapaszkodni a delfinen, mivel nem értette, mit akar az tőle és miért
merészkedett ennyire közel. Tudta, hogy a delfinek barátságosak, viszont azt is
tudta, hogy okosak és, hogy a vadon élő példányok nincsenek szokva az
emberekhez.
A
delfin hajthatatlanul próbálkozott, közben siettetve, vészjóslóan cserregett
hangján. Chanyeol nem értette, mi történik.
Aztán
valami rálökte a delfin hátára, és az állat azonnal megindult, sebesen
csapkodva farkával. Chanyeol hátra fordult, hogy lássa, mi indította el, de
amit észrevett, attól kifutott az arcából az összes vér.
Cápauszonyok.
Nagy, vészjósló, hegyes háromszögek és sebesen felé tartottak, bár még messze
voltak.
Chanyeol
kétségbeesetten kapaszkodott a delfinbe és bár nem értette, hogy lehetséges az,
hogy egy állat meg akarja menteni legalább öt másik, rá nagyon veszélyes
cápától, kezdte elhinni, hogy most ez történik.
Az
állatra feküdt és amilyen erősen csak tudta, kapaszkodni kezdett. A delfin
megértette, hogy nem ellenkezik tovább és cserregve helyeselte a döntést.
Mielőtt
felfoghatta volna, már vége is volt a kalandtúrának és a delfin letette a part
közelében Chanyeolt, aki lélekszakadva kiúszott, majd kifutott a partra. Bacon
már ott várta, hangosan ugatva a tenger felé, amit nem is értett, hogy eddig
hogy nem vett észre.
Hau-hau, ott vannak! Hau-hau, látom
őket!
Még
mindig lihegve visszafordult és nézni kezdte a tengert.
A
cápák másfelé fordultak; egyre jobban távolodtak a parttól, és a nyílt víz felé
vették az irányt. Chanyeol lehunyta a szemét és egy megkönnyebbült sóhajt
hallatva megsimogatta kutyáját.
De
Bacon még mindig ugatott.
Chanyeol
látta a delfint, ami hosszú, víz alatti siklások után felemelkedik, és a
magasba ugrik, mígnem elért egy távoli pontot. A delfin nem állt meg, hanem
állatkertben, idomított társait megszégyenítve magától kezdte a farkával magát
hajtani a vízen, testével kiemelkedve a felszín alól.
A
leghihetetlenebb mégis az volt, amikor a pont egy pillanatra feljebb ugrott és
szó szerint lepacsizott egy delfinnel.
LEPACSIZOTT. EGY. DELFINNEL.
Chanyeol
tátott szájjal meredt a távolba, és nem tudta felfogni mit látott, ha látott
egyáltalán. Egyáltalán mi történt? Mi volt ez az egész a delfinnel és a
megmentésével? És mi volt az a látszólag embernek tűnő alak ott kinn, a vízen?
Chanyeol
becsukta a száját és Baconhöz fordult, aki még mindig a tengert kémlelte. De
mintha észrevette volna, hogy figyelik, lassú farkcsóválással gazdájához
fordult. Chanyeol még mindig hitetlenkedve nézett a vízre, majd a kutyájára,
ismét a tengerre és vissza Baconre, aztán egy nagy levegővétel után kipréselte
magából azt, ami a szívét nyomta.
-
Mégis mi a franc volt ez?!




Sziaa!
VálaszTörlésMár nagyon vártam a következő részt, úgyhogy ezt is folytasd gyorsan! <3 nagyon kíváncsi vagyok mikor találkozik már Chanyeol Baekhyun-nal ^^ kösz, hogy írod <3
Szia! ^^ Igyekszem majd, ígérem! ^^ Köszönöm, hogy olvasod <3
Törlés