Első csobbanás

Park Chanyeol, amióta csak az eszét tudta, imádta a vizet és mindent, ami ahhoz kapcsolódott: lehetett az egy kagyló a parti homokban vagy egy kisteknős – Chanyeol közel érezte magához.

Talán minden a nagymamájával kezdődött és az ő házával a szigeten, ahol sok nyarat eltöltött.

 Park nagyi szerette megmutatni a sziget rejtelmeit a kis Channak, és tanítani őt eközben. Chanyeol persze mindig itta az információkat magába, akár egy szivacs, hiszen ez a világ annyira más volt, mint az övé – a nagyvárosi, metropoliszi nyüzsgő élet. Ahol minden szürke és fekete, ahol a szmog és a por gonoszan beleissza magát a tüdődbe, és még csak észre sem veszed. Ahol a tömeg magával ránt és összepasszíroz; ahol csak egy vagy a sok közül.

Ellenben Park nagyinál mindig kék volt az ég, zöld a fű és csodálatos, csillogóan türkiz a tenger; a sirályok és a különféle állatok hangosan adták az emberek tudtára, hogy léteznek – mégis: csendesebb és nyugodtabb volt minden másnál. A levegőt harapni lehetett, olyan tiszta volt – Chanyeolra sokszor tört rá az inger, hogy hazavigyen egy üveggel belőle.

Park nagyi rengeteget mesélt a szigetről és a különböző legendákról, amikről már csak az idősebbek tudtak. Sellőkről, a nagy krakenről… Chanyeol emlékezett rá, hogy kiskorában ezeket milyen odaadással hallgatta, elfelejtve a táskája mélyén rejtőző játékait, mert azok közel sem tűntek annyira érdekesnek.

Egyszóval Chanyeol lassan, de biztosan beleszeretett a tengerbe a nagymamája segítségével. Ahol először gyerekkorában még csak az állatokban és a hűs vízben gyönyörködött, ott később, tinédzserként a hullámokat lovagolta egy szörfdeszkán, miközben hatalmas vigyorral integetett a parti sziklán ülő nagymamájának. Mögötte a kissé régies ház, ami nyaranta Chanyeol otthonául szolgált, és ami szintén a szívéhez nőtt.

Talán ezért érte akkora tragédiaként, amikor a család telefonon értesült a szomorú hírről: Park nagyi itt hagyta őket. Chanyeol tizennyolc évesen könnyekkel küszködve nézte végig, ahogy a szeretett nagymama hamvai a tengerbe szóródnak a helyi lelkész ujjai közül. A fájdalmas emlék éveken keresztül visszatartotta attól, hogy újabb nyarat töltsön el a szigeten – ám most mégis újra itt volt.

 Chanyeol eddig nem tudta, de Park nagyi a végrendeletében rá hagyta a parti házat, a szüleinek szóló kikötéssel: csak akkor adják neki, ha már elég idős. Chanyeol szülei a huszonharmadik életévében, a diplomaosztójára adtak neki egy kulcsot és egy térképet, amiből rögtön rájött, mit is tart a kezében. Chanyeol apja építész volt, míg a felesége, Chanyeol anyja lakberendező, akik a temetés után kezükbe vették a kicsiny, parti házat és fiuk igényeihez igazították. Yura, Chanyeol nővére választotta a színeket és a kiegészítőket, egyszóval mindenki részt vett az „ajándék” elkészítésében. Tudták, milyen fontos Chanyeolnak a sziget, a part és az ott eltemetett emlékek és bármit megadtak azért, hogy Chanyeol a zene és a fotózás mellett régi szenvedélyének is élhessen: a szörfözésnek.

Ilyen előzmények után indult útnak Chanyeol, és tette be sok év után a lábát Baekryeong szigetére.

Autója ablakából kémlelve csöppet sem lepődött meg azon, mennyit változott a sziget arca, amióta látta. Annak viszont nagyon örült, hogy az érzés még most is ugyanolyan volt: az idő ragyogó volt, a hely tiszta és a tenger is. A civilizáció és a természet harmóniában élt még mindig egymással.

Végighajtott a belvároson, majd a part felé vette az irányt, ahol Park nagyi háza állt és hamarosan meg is érkezett.

Chanyeol szájtátva csukta be maga után a kocsiajtót, miközben az újjáépült csodát méregette. Az épület semmihez sem volt fogható, amit eddig Chanyeol látott, ehhez kétség sem férhetett. A ház rendkívül tágas volt és modern: óriási ablakokkal, amelyek mind a tengerre tekintettek a kis domboldalról; kis kerttel, garázzsal az oldalán. A külső faburkolat a nagyi házára emlékeztette.

Belépve az otthon érzése fogadta, pedig először járt még itt. Szinte érezni lehetett a szülei és a testvére szeretetét és erőfeszítését, amit a berendezésbe belefektettek. Művészi fotók díszítették a falakat – Chanyeol az övéi közül is talált párat bekereteztetve – és hangszert is talált: egy gyönyörű zongorát. Chanyeol nekidöntötte az eddig hátán hordozott gitárját, amit az édesapjától kapott és elindult körbenézni.

Fél órával később gombóccal a torkában hívta fel a családját és el-elakadozó hanggal köszönte meg, hogy megalkották álmai otthonát.

              *           

Pár óra elteltével, egy belvárosi körbenézés és bevásárlás után Chanyeol nekilátott elkészíteni a vacsoráját, ami rákokból és különféle tengeri csemegékből állt legfőképp. Miután evett és laptopján szörfölgetett kicsit, eldöntötte, hogy a kinti hullámokat is meglovagolja. Leakasztotta a szörfdeszkát a helyéről, bermudára váltott és lekocogott a partra, ahol még mindig világos volt.

A Nap sugarai gyönyörű színekre festették nemcsak az eget, hanem a tengert is. A lágy szél pedig, ami fújt, tökéletes volt az első bemelegítésre: laza, gyengéd hullámokat kavart a tengerben, amiket kényelmesen meg lehetett lovagolni. Chanyeol egy nagy vigyorral megmarkolta a deszkát és futni kezdett a víz felé.

Egy idő után, mikor már a hullámok a térdét csapdosták, letette karjából a felszínre a deszkát és azon végighasalva folytatta útját befelé, a tenger mélyebb része felé. Hosszú karjait evezőkként használva hajtotta magát a nagyobb hullámok felé, ahol aztán felpattant a deszkára és egyensúlyozni kezdett.

Chanyeol csodálatosan érezte magát. A víz olyan volt, mint amilyenre emlékezett: hűs és frissítő, de mégis melegséggel töltötte el a rajta siklót. Egy pillanatra elé villant a kép, amint Park nagyi mosolyogva felé int a partról és ennyi pont elég volt arra, hogy kizökkentse koncentrációjából és a vízbe hulljon. De amint felért a felszínre, boldogan kacagott fel és nevetve rázta ki a vizet barna hajából.

A víz a csendesebb vizű part felé sodorta vissza, ahol Chanyeol felfeküdt a deszkájára és onnan figyelte az eget, lebegve a vízen. A kékségbe egyre több narancsos-rózsaszínes sáv vegyült, ahogy lefelé igyekezett a Nap, csodálatos látványt nyújtva. Chanyeol hagyta, hogy együtt ringjon a hullámokkal és a víz nyaldossa testét. Ez hiányzott már neki régóta.

Mosolyogva a hófehér bárányfelhők felé nyújtotta a kezét és lágyan integetni kezdett.

                 -          Nagyi… Megjöttem.

     *           

Chanyeol naplementéig lovagolta a tengert - az este közeledtével egyre jobbak lettek a hullámok – és tovább is szeretett volna még maradni, ha nem fáradt volna el annyira. Mosolyogva evezett ki a partra, de még nem szándékozta magára hagyni a tengert: felrohant a házhoz, gitárját a hátára csapta és pár tábortűzhöz való kelléket is karjába vett. Elhatározta, hogy az első éjszakát a szabad ég alatt fogja tölteni.

A parton megcsinálta a tüzet úgy, ahogy Park nagyi tanította neki és a tűz közelébe rakta az összegyűjtött tartalék fadarabokat, ha esetleg rá akarna rakni még. Az egyik konyhafiókban talált nyársra szalonnát tűzött és a tűz felé tartotta, pirítgatni kezdte.

Csend volt és nyugalom. Chanyeol lelke örömujjongva köszöntötte újra az érzést, amelyet olyan régen élt már át. Odahaza, az egyetemen és otthon is felettébb zajos életet élt. Most viszont az autók és az emberek nem zúgnak, csakis a tenger: a hullámok morajlása össze sem volt hasonlítható a nagyvárosok nyüzsgésének zajával.

Chanyeol jóízűen falatozva bámulta a lassan estébe forduló tengert és a távoli horizontot. A Hold mellett a tábortűz lángja adta az összes fényt neki; a háta mögött lévő épületek messze voltak ehhez. Chanyeol nem bánta a sötétet és a homályt. Egy odakészített sört felbontva gitárját a kezébe vette és énekelni kezdett, ami csak az eszébe jutott, a csodálatos nap és a viszontlátás alkalmából.

Az első ásítás után nehezen, de beletette hangszerét a tartójába és pulcsiját magára véve elvackolta magát azon a takarón, amit a homokra terített. Nem kellett sok idő és elaludt: mosolyogva, a tenger sós illatával és nyugtató hangjával körülvéve.

Nem láthatta, hogy amint halk, egyenletes szuszogása eggyé válik a gyenge széllel, egy alak bontakozik ki az egyik vízben álló szikla árnyából és óvatosan a part és őfelé pillant. Félősen, de mégis kíváncsi szemekkel felvértezve bámulta az elé táruló látványt: a vörös lángokkal táncoló tábortüzet és az annak fényében fürdő, fura alakot. Ám amikor a test megmozdult, az ismeretlen aggodalmasan az ajkára harapott és ijedtében egy csobbanással eltűnt a vízben.

                     *           

Chanyeol hűvös reggelre ébredt napkeltekor, de nem bánta, mert kifejezetten jót aludt és így legalább volt lehetősége megörökíteni a napfelkeltét. Kidörzsölve a maradék álmot is a szemei közül, előbb beletúrt a sós víztől csontszáraz fürtjeibe, aztán megemberelte magát és sétálni kezdett háza felé. Lábujjai közt a finomszemcsés, fehér homok jólesően csiklandozta a bőrt, míg a később következő kövesút hűsítette a talpát.

Előkotorta fényképezőgépét a táskájából és sietve lerobogott a partra, ahol kattintgatni kezdett, ösztönösen változtatva a beállításokat a jobb és szebb eredmény eléréséhez. Az első napfelkeltéjét Baekryeong-on szinte csak a fényképező lencséjén keresztül látta, de ha arra gondolt, mennyi ideje lesz még ezt a gyönyörűséget megtapasztalni, egy cseppet sem bánta. Meg se nézve a képeket, elégedetten akasztotta a nyakába a gépet és szedte össze az éjszaka kihozott cuccait.

Miután mindent elpakolt a lakásban és lefürödte a tegnapi sós vizes, homokos egyveleget testéről egy gyors, de alapos zuhannyal, reggelit kezdett készíteni magának. Az omlett gyorsan elkészült és miközben az asztalnál falatozott, visszanézte a fényképeket a gépén.

A fotók között nézelődve majdnem átsiklott az egyik felett, ám valami mégis visszahúzta tekintetét a képre. Összeráncolt szemöldökkel kezdett rázoomolni és a gépen található nyilakkal minden képkockát megnézett, mire megtalálta, amit keresett.

Chanyeol kezében megállt a villa, ahogy vizsgálgatni kezdte a képet. Valami volt a víz felszínén, a távolban, hátulról megvilágítva a napsugarakkal. Chanyeol oldalra biccentett fejjel, komoran nézte a képet, mire rájött, mire hasonlít a lekapott alak.

                  -          Egy… halfarok? – kérdezte elgondolkodóan motyogva.

Tény, hogy arra hasonlított, de egyáltalán nem olyan volt, mint egy delfin vagy egy cápa hátsó uszonya. Ez inkább villás volt, mint a fecskéé.

Chanyeolnak valamiért ismerős volt az alak, de nem tudta volna megmondani, miért és hol látott már hasonlót. A furcsa képre mindössze megrántotta a vállát és folytatni kezdte a reggelijét, mintha mi sem történt volna.

Ekkor még nem tudhatta, hogy az a kép lesz mindannak a kezdete, ami azon a nyáron történni fog vele és megváltoztatja az életét.