Az egy hét, amit
Chanyeol pihenésre kapott hamar elszállt - noha a fiú minden volt, csak
kipihent és békés nem. A fotózás viszont nem tűrt halasztást, és a határidőket
sem lehetett mozgatni, így annak ellenére, hogy legszívesebben csak magára
húzta volna a takarót és kizárta volna a világot, felkelt az ágyból és nekiállt
dolgozni.
Chanyeol
bármennyire is szeretett és tudott képeket készíteni, az incidens utáni napok
nem voltak a legkönnyebbek számára. Annak érdekében, hogy a gondolatait
elterelje, képes volt reggeltől estig megállás nélkül dolgozni, de a fáradtság
és a feszültség meglátszott rajta és a munkáin is, ez pedig maximalista
jellemét tovább sarkallta a kemény munkára, ördögi körbe taszítva őt.
A mai nap is egy
ilyen volt a sok közül - Chanyeol talán még rosszabb is volt a mostanában
szokásos, ideges valójánál, ami többeknek szemet szúrt, köztük Sehunnak is.
A fiú figyelmét
nem kerülte el a Chanyeol szemei alatt húzódó, sötét táskák látványa, és a
szúrós borosta sem, ami kezdett kiütközni amúgy selymes állán. Mintha pár nap
alatt éveket öregedett volna. Elméje és aggódása addig nem hagyta nyugodni,
amíg meg nem ígérte magának, hogy az aznapra tervezett feladatok elvégzése után
el fogja kapni Chanyeolt, és könyörtelenül kifaggatja. Látva a fiatal
fényképész kissé megtört, kellékeket csendben pakoló alakját, lábai húzásának
engedve odacsörtetett a férfihoz.
-
Nem szeretnél egy kis szünetet tartani a következő
helyszín előtt? – kérdezte óvatosan, ráhelyezve egyik kezét a magasabbik
vállára.
Chanyeol
összecsukta a lámpákat rejtő bőröndöket és letörölte homlokáról a kósza
izzadtságcseppeket, miközben halványan Sehunra mosolygott. A modell-ügynök
egyetlen pillantásra nézett a szemébe és tudta, mekkora hazugság volt mindez.
-
Nem kell – legyintett Chanyeol és a vállára kapta
megannyi táskáját. – Már így is sok időt vesztegettem, szeretnék haladni.
Sehun egy
pillanatig gondterhelten nézte újdonsült kollégáját, de elhatározta, hogy az
idő nem a legalkalmasabb a faggatózásra, így a modelleket egy intéssel a
furgonokba vezényelte és elindultak a korábban lefixált menetrend következő
helyszínére.
*
Chanyeol már a
megérkezés pillanatában rosszat sejtett, amikor a belváros általában meleg,
enyhe virágillatú, és könnyed szellőjét felváltotta a sós, nehéz, tengeri szél,
amit csak a parton, a külvárosban lehetett érezni, ahol nem árnyékoltak az
épületek. Kiszállása után meg is bizonyosodott, hogy tényleg kiutaztak a sziget
azon szélére, ahol a kikötő volt található. A megannyi halász-, és elvétett
luxushajó mögött is lehetett látni a végeláthatatlan, türkizkék tengert, ahogy
végignyújtózik a horizontig, és még azon is túl.
Chanyeol nem
értette, miért jöttek ide, ahogy a hirtelen kellemetlen érzést a gyomrában sem.
Táskáival megtömve
nehezen, de Sehun után rohant, aki célirányosan tartott a dokk felé, nem
törődve a modellek és a sofőr értetlen pillantásaival.
-
Sehun! Várj! – kiabálta. A fiú hátrafordult hangját
hallva, és megvárta, amíg kilihegi magát. – M-Mégis mit keresünk itt?
Sehun meglepve húzta
fel szemöldökeit, és a kezében tartott iratok sokaságából elővett egy
ismerősebb dokumentumot, és a megannyi sor közül egyre mutatott.
-
Az előre megírt menetrendünk szerint a Paradise Hotel
fényképezése után yachtra szállunk – pislantott Chanyeolra. – A papír szerint
így egyeztünk meg egy hete. Én kérdeztem, hogy nem kéne egy kis pihenő, de te
haladni szeretnél, úgyhogy megyek lebeszélni a tulajdonossal, hogy most vennénk
igénybe a segítségét.
Chanyeol túl
sokáig állt fagyottan a dokk előtt ahhoz, hogy megakadályozza tervében Sehunt
és visszakozzon, hogy holnapra teljesen jó a megbeszélt helyszín, így félórával
később a modellekkel együtt már a hajón tartózkodott és próbált természetesen
viselkedni annak ellenére, hogy a gyomra furcsán kicsire összehúzódott.
Mindaddig nem is
történt baj, amíg a hajótérben, koktélok társaságában kellett fotóznia, de
felérve a lépcsőn, azonnal megcsapta a sós levegő. A Nap tűzött, égetett,
mintha nem lenne holnap; a tenger nyugodt volt és gyönyörű türkizkék – Chanyeol
mégsem tudta ezt most értékelni. A lámpák és a többi szerelés felállítása után
már a víz is kiverte, és erőszakkal kellett ráparancsolnia a kezére, hogy ne
remegjen, amikor fogja a fényképezőt. Chanyeol nem tudta, mi lelte ennyire
hirtelen, úgy vélte, hogy napszúrást kaphatott, de mellőzte saját rosszullétét.
-
A következő sorozathoz valaki fel tudna feküdni erre a
matracra a vízen? – kérdezte hangosan, miközben elvette szemei elől a gépet.
Főképp a fehér
bikiniben, árnyékban álló lányra nézett, aki tökéletesnek tűnt az összhatáshoz.
Napsütötte bőr, aranybarna haj, csinos alkat, szoborszépségű arc.
-
Esetleg megpróbálnád? – kérdezte kedvesen, mire a lány
mosolyogva bólintott és már kezdett is lemászni a yacht lépcsőfokjain a rózsaszín
matraccal a kezében, amire, leérve, óvatosan ráfeküdt.
A matracra kötött
vékony kötél másik végét a yachtra rögzítették, mert, ugyan békés volt a tenger
és kevésbé hullámzott, nem akarta senki, hogy elszakadjon a hajótól. Chanyeol a
korlátok mellé igazította a lámpákat, fejüket pedig a lányra irányította, hogy
meglegyen a kellő fény, és a korláton áthajolva kezdett fényképezni.
Az előre
beállított zoom miatt elsőre nem tudta a modellre irányítani a gép fókuszát;
mindent kékség borított be, amitől lélegzete furcsán elakadt. Elvéve a
szerkezetet a szeme előtt, és szétnézve maga körül nem látott szárazföldet,
csak a tenger végtelen hullámait. A tudat, hogy ennyire messzi vannak a
szárazföldtől, és csak a sós, két-arcú víz veszi körbe, félelemmel töltötte el,
ami a másodpercek törtrésze alatt pánikká változott.
A tenger türkize
hívogatóan tiszta volt, de Chanyeol tudta, mi rejtőzik a habok alatt.
Pillanatok alatt sápadt el a gondolatra.
Sötétség. Csapda.
A torkában
keletkezett gombóc olyan hirtelen zárta el a légcsövét, hogy a levegő benn
akadt, és majdnem a kamerát is kiejtette a kezéből. Felborítva az egyik lámpát,
tehetetlenül rogyott térdre és kapaszkodott a korlátba, mintha az élete függött
volna tőle. Talán így is volt. A zajt hallva a modell feltolta napszemüvegét a
homlokára, majd látva a fotós állapotát, azonnal felkiáltott.
Chanyeol ebből
semmit sem észlelt.
Kezek markolták és
rázták meg vállait, hangok próbálták elérni hallójáratait, de csak lágy
duruzsolásnak tűnt minden. Semmi sem volt olyan lényeges, mint az, hogy nem
jutott elég oxigén a tüdejébe és borzasztóan fájt a feje.
Csakúgy, mint
akkor.
A tenger az egész
látóterét betöltötte; nem tudta, hogy vajon saját maga markolássza-e a nyakát,
vagy a tenger vize fojtogatja könyörtelenül.
-
S-Seg-ít-ss-ég – nyöszörögte ki valahogy, mire a hangok
nyugtalanabbak lettek.
Chanyeol úgy
érezte, pillanatok választják el attól, hogy feladja a küzdelmet és átadja
magát a légszomjnak és a fáradtságnak, amit érzett.
Fájdalom térítette
végül magához; az arca kegyetlenül égett, orrából pedig melegség szivárgott lefelé.
A hirtelen meglepetéstől kis levegőt tudott venni, amit teste köhögve
köszöntött. Az oxigén végre akadály nélkül áramlott tüdejébe, amitől úgy
érezte, újjászületik. A gombóc eltűnt, a fülében a nyomás és a zúgás megszűnt
egy éles pattanással, így már képes volt arra fókuszálni, mi történik
körülötte.
Sehun és az egyik
modell srác mellette térdeltek a fedélzeten; a kékség, amit látott, a felhőtlen,
tiszta égbolt volt immár és nem a tengervíz. A modell-ügynök véres kezét sietve
a nadrágjába törölte, majd Chanyeol arcát immár óvatosan paskolgatva próbálta
maga felé irányítani.
-
Chanyeol, hallasz? – kérdezte aggódva. – A fenébe is,
térj észhez!
-
Ne üvölts – nyögte a langaléta fotós és próbált
feltápászkodni, de a szőke lenyomta a földre.
-
Ne is álmodj róla – dörrent rá, majd a modellre nézett.
– Chris, te fogod a lábát, én a vállait. Vigyük a hajótérbe.
*
Tíz perc múlva
teljesen éberen, két darab orvosi tamponnal az orrában ült a beépített
bőrkanapén, és egy jégtasakot szorított jobb arcfelére, hogy lelohassza azt a
daganatot, amit Sehun pofonja okozott. A fiú úgy viselkedett, mint egy
túlfeszített íj; idegesen járkált egészen addig, amíg Chanyeolt el nem látták
az elsősegély dobozból és a yachton utazó kísérő a part felé nem indította a
hajót a kérésére. A fotózásnak kimondatlanul is vége volt Chanyeol jelenete
után, aki természetesen borzasztóan kellemetlenül érezte magát az egész miatt. Főképp,
mert semmilyen kontrollja nem volt a történtek felett; nem szándékosan tette,
amit.
A csendet mindössze
Sehun lépteinek hangja verte fel, így, amikor az is elhalkult, Chanyeol
felnézett ölében babrált kezeiről és a fiatal modell-ügynökre pislantott. Sehun
levágta magát vele szemben a bőrülésre, keresztbe tette lábait és mellkasát
összefont kezeivel hátradőlt, miközben összevont szemekkel vizslatta őt.
-
Elmondanád, hogy mégis mi a fészkes fene volt ez? –
jött a számon kérő kérdés, de Chanyeol tudta, hogy Sehun valójában nem mérges,
csak ideges. – Majdnem szívrohamot kaptam, amikor megláttalak.
Chanyeol nem
igazán emlékezett arra, mi történt a fotózás megkezdése után. Talán az a pár
perc, amit fuldokolva töltött, annyi oxigént elvett tőle, hogy az agya nem
tudta tárolni az eseményeket. Az előtte lévő asztalra készített pohárban lévő
jeges vízzel megnedvesítette kiszáradt torkát és ajkait, ezzel is húzva az
időt. Sehun ezt látszólag kevésbé értékelte.
-
Mi történt?
Sehun előbb
felhúzta szemöldökeit, majd felsóhajtott, és felállva helyéről, a bárpulthoz ment,
hogy ő is oltsa szomját. A pultnak támaszkodva fixírozta kemény tekintetével
Chanyeolt, aztán elnézve róla, kibámult az ablakon.
-
Hirtelen összeestél és nem kaptál levegőt – mondta csendesen.
– Folyamatosan ziháltál, és hörögtél, mint aki fuldoklik, miközben remegtél a
korlátba csimpaszkodva. A lányok szörnyen megijedtek, mert nem reagáltál
semmire és nem tudtunk mit tenni. – Az orrában lévő tamponokra bűnbánóan
pislantott. – Ne haragudj az ütés miatt. Jobb nem jutott akkor eszembe.
-
Rá se ránts – legyintett halványan mosolyogva Chanyeol.
– Úgyis mindig panaszkodott mindenki, hogy horkolok, talán most már nem fogok.
Sehun újratöltött,
és immár valamivel nyugodtabb testtartásban ült vissza a helyére. A pohárban
lévő vizet körbelögybölte párszor, hogy mindenütt ugyanolyan hőmérsékletű
legyen a folyadék; jégkockák verődtek csilingelve a pohárhoz, duettezve a
kintről hallatszódó tengerzúgás halk zajával.
-
Egyáltalán mi váltotta ezt ki nálad? – kérdezte elgondolkozva.
– Még sohasem láttam ilyesmit.
Chanyeol nagyot
nyelt és elkapta a tekintetét Sehunról. Ha visszaemlékezett azokra a percekre,
még most is kirázta a hideg. A félelem, az, hogy saját maga sem tudja
irányítani a testét, miközben egyfajta roham kínozza… Szörnyű érzés. Chanyeol
rendkívül szánalmasnak gondolta azt, hogy ilyen gyengén viselkedett mindössze
egy kis víz miatt. De a tudat, hogy az a ’kis víz’ mennyire mélyre tudta őt
húzni korábban, hogy nem látja a szárazföldet és a kiutat maga körül egyszerűen
felbillentette a lelki egyensúlyát.
Nem akarom elmondani…
Sehun olyan
embernek tűnik, aki két lábbal, szilárdan megáll bármilyen talajon, átjut
bármilyen akadályon. A gondolat, hogy esetleg lekicsinyli a félelmét, a
helyzetett amibe került, óriási lakatot tett Chanyeol szájára.
-
Magam sem tudom – köszörülte meg végül a torkát, és
Sehun tekintetét kerülendő, a poharával szórakozott. – Talán napszúrást kaptam,
vagy ilyesmi.
A hitetlenkedő
vigyor, amit Sehuntól kapott, arra engedte következtetni, hogy nem vette be a
füllentést, amivel próbálkozott. A modell-ügynök kiitta a maradék vizet a
pohárból, és letéve azt az asztalra, felállt a bőrfotelből. A hajó ablakain
keresztül már egészen közelről látszódott a kikötő, és a pálmafák; mindjárt
partot érnek.
-
Bitangul rosszul hazudsz, Chanyeol – nézett rá a válla
felett komoly arccal. – Nem ismerjük régóta egymást, de már ennyire
kiismertelek. Ám legyen – rántott vállat – nem fogom firtatni, hogy mi váltotta
ki a rohamodat.
Egy kósza gondolat
serkentésére visszalépdelt Chanyeolhoz, és egy, a pénztárcájából elővett
névjegykártyát tett le kollégája elé az üvegasztalra. Az elegáns, és kissé
feltűnő kártyán legelőször az oldalán lévő nyújtózkodó kezek, majd a
foglalkozás ragadta meg a fotós tekintetét.
Pszichológus.
Chanyeol nem
mozdult, és nem vett tudomást a papírról, de Sehun ezt nem tette szóvá, csupán
barátságosan megszorította, majd megveregette vállát.
-
Ha esetleg meggondolnád magad, és segítségre van
szükséged – fűzte hozzá halkan, mielőtt kiment a fedélzetre.
Hátrahagyva egy,
még mindig zaklatott Chanyeolt, a kártyát, és megannyi kérdést ezzel
kapcsolatban.
*
Otthon fáradtan
dobálta le mindenét a nappaliban és ült le a kanapéra, ahol a térdeire
támaszkodva, kezeibe temette az arcát. Bacon, aki elsőnek kitörő örömmel
fogadta – mint mindig – gazdájának mostani lelkiállapotát látva lesunyta amúgy
is lelapuló füleit, és nyüszögve mászott fel az ülő alkalmatosságra, hogy
belefúrja kis fejét Chanyeol hasába. A magas fiú engedett a gyengéd erőszaknak,
és hátradőlve simogatta a rajta lebzselő kutyát addig, amíg meg nem kordult a
gyomra és el nem ugrott tőle egy ijedt vakkantással. A kis pamacs morgására
Chanyeol felkacagott – talán napok óta először – és valamivel nagyobb
életkedvvel állt neki főzni.
A késői ebéd és
egy kis játék után, mikor Bacon kifulladva, teli hassal lepihent, Chanyeol újra
elkomorodott, és beüzemelve laptopját, céltudatosan nyitotta meg a keresőt,
amikor a gép teljesen bebootolt.
Chanyeol ugyan
sejtette, hogy mi lehet a gondja és, hogy mi okozhatta a yachton történteket,
de mivel még mindig nehezen hitte el mindezt, kellett neki a megerősítés, és
hol máshol keresheted ki gond nélkül a kérdéseidre a választ, ha nem az
interneten? Megropogtatva ujjait, kis gondolkozás után tudta, hogy fogalmazza
meg a problémáját.
Félelem a víztől.
Az első találat
természetesen a Wikipédia volt, ’Aquaphobia’ címmel, ami egészen pontosan
leírta, hogy mi is a baja. Az aquaphobia egy bizonyos fóbia, amely a víztől
való olyan félelmet taglalja, ami a páciens saját kontrollján is túltesz. Az
oldal sajnos rövid volt, és nem is szolgált túl sok érdemi információval, de
ahogy a lap aljára görgetett, Chanyeol meglátott valami mást.
Lásd még: Thalassophobia, félelem a
tengertől.
Átnavigálva erre,
ismét csak nem túl sok mindent lehetett találni róla, de Chanyeol nem adta fel.
A keresőbe visszatérve immár ezt a kifejezést írta be és kezdett böngészni és
sikerrel járt.
A thalassophobia magában foglalja a nagy
vízfelszínektől való félelmet, a tenger hatalmas üressége miatti szorongást, és
a szárazföltől való távolságot is. A thalassophobiát tapasztalók némelyike
jobban fél magától a tengerben található lényektől, mint magától a tengertől.
Egy Reddit-poszt
különösen felkeltette érdeklődését, így arra azonnal rákattintott. Még soha nem
járt ezen az oldalon, de ahogy hallotta egy nyílt fórum típusú lap volt, amin
bárki, bármit megoszthatott.
Ha
nem vagy thalassophobiás, mi miatt aggódsz a tengeren? Ha az vagy, mi váltja ki
leginkább a félelmedet minden másnál jobban? (self.thalassopfobia)
FlameswordFireCall küldte be 1 nappal ezelőtt
[-]MercWithAMouth95 10 pont 1 nappal ezelőtt
Nem vagyok igazán thalassophobiás,
de ami a leginkább kiváltja a félelmemet, az hogy mennyire haszontalan vagyok a
vízben. Mármint, nem számít, mennyire vagyok jó úszó (vízi mentős/oktató 6 éve),
ha a vízzel és/vagy olyan lénnyel kerülök szembe, ami árthat nekem, mindig én
leszek a leggyengébb láncszem. Valamint, még ha teljesen egyedül is vagyok,
nincs sehol egy állat, ha elfáradok, végem van. Meg fogok fulladni. Számomra a
víztől való félelmem a kontroll hiányából és a tenger ismeretlen valójából
gyökeredzik.
[-]N7_Viking 6 pont 1 nappal ezelőtt
Nem vagyok annyira thalasso-s mint
a legtöbb ember, de az, ami legjobban kiakaszt, az érzékek, a koordináció és az
oxigén hiánya.
[-]willgzero 5 pont 1 nappal ezelőtt
Nincs thalassophobiám, imádom a
tengert és a mély, titokzatos vizeket. Talán pont amiatt, hogy ennyire idegen
és ismeretlen, nagyon izgis. Ez az oldal rengeteg ilyen tartalmat kínál.
[-]unkownrocker69 3 pont 1 nappal ezelőtt
Nem vagyok thalassophobiás, habár
kiakadok, ha olyasmikre gondolok, amit nem látok, nem tudok irányítani a
vízben. Nagyon kevés dolgot tud az ember tenni, ha egyszer az anyatermészet azt
mondja, hogy „fuck you, dögölj meg”, lol.
Még
sok más ember is megosztotta a véleményét ezzel kapcsolatban, de Chanyeol már
így is sokat látott és megtudta, amit akart. Még utoljára beütötte a ’fóbia
tünetei’ szavakat, és ott is elböngészett kicsit, hogy biztos legyen.
A leggyakoribb fóbiák a speciális
fóbiák, melyek tünettel, panaszokkal ugyan ritkán járnak, de mégis fontos
megemlíteni, mert a legtöbben ettől a típustól szenvednek. A specifikus fóbia
csak egyetlen helyzetre, tárgyra, élőlényre terjed ki (például állatoktól -
pók, kígyó, kutya, cápa, csótány - való, illetve a magasságtól, mélységtől, víztől,
vértől, repüléstől stb. való félelem).
A fóbiákhoz gyakran társulnak szorongásos
rosszullétek (pánik). Ilyenkor a félelem tárgya (akár csak annak gondolata
is) halálfélelmet, szívdobogást, fulladást, remegést, verejtékezést, hasi
diszkomfortot, szédülést idézhet elő. A felsoroltak menekülési kényszert
váltanak ki, legközelebb az érintett pedig kerülni fogja a hasonló helyzeteket,
illetve mindent megtesz, hogy biztonságban legyen. A betegség kialakulása
gyökerezhet valamilyen korábbi, nyomasztó élményben, így a kutyafóbiásoknál nem
ritka, hogy gyermekkorukban kutyatámadás áldozatai lettek.
Minden
stimmelt. Chanyeolnak rossz emléke volt a tengerrel, a mai napon pedig egy
pánikroham majdnem összes tünetét produkálta. De egész életén keresztül
szerette a tengert – most egyetlen egy szerencsétlen esemény miatt törölje el
életének egy részét?
Chanyeol
felsóhajtott, és lecsapva a laptop tetejét, leindult a partra. A Nap már
jócskán a vége felé járt aznapi útjának; az égbolt vörösben, narancsban úszott,
néhol egy kis lilával vegyítve. Felhő alig volt az égen, kellemes meleg, késő délutáni
szellő túrt barna tincseibe.
Chanyeol
levette a papucsát és hagyta, hogy beterítse lábfejét a homok, ahogy egyre
lejjebb lépkedett a parton. Amikor megunta a sétát és a kisebb kagylók
rugdosását, biztos távolságban huppant le a meleg, hívogató homokba és térdeit
felhúzta magához.
Így,
hogy a víz nem érte el, hogy biztos talajt érzett a lába alatt, semmi baj sem
volt; sőt, még hiányzott is neki a tenger. Hiányzott az, hogy nem tudja
szabadon lovagolni a hullámokat a szörfdeszkán, hogy nem élvezheti a hűs,
tiszta víz csiklandozását a teste minden pontján, hogy nem lebeghet, és nem lehet
izomláza többet az úszástól. Eddig mindez a része volt, amit most már nem tud
kiteljesíteni anélkül, hogy rosszul érezné magát.
-
Szánalmas vagy, Chanyeol – motyogta bele a térdeibe,
miközben nézte, ahogy lábujjai játszanak a homok apró kvarckristályaival. –
Oltári szánalmas.
A
hirtelen, tompa koppanásra a feje tetején, felkapta a tekintetét és nem hitt a
szemének, amikor egy, már viszonylag ismerős arcot pillantott meg a gyengéd
hullámok között. A fiú ismét itt volt; mosolya talán ragyogóbb volt, mint a
lenyugvó Napé – legalábbis Chanyeol számára. Chanyeol kósza, félénk integetését
viszonozta, majd még mindig azzal a barátságos arccal próbálta beinvitálni a
tengerbe, mint a legutóbb.
Chanyeol
gyűlölte, hogy az egyik fele azonnal, rögvest belevetette volna magát a
tengerbe, míg a másik összeszorította a gyomrát és a szívét és emlékeztette a
ma történtekre. Szomorúan, hangtalanul rázta meg a fejét és temette vissza
arcát a karjaiba, próbálva nem tudomásul venni az ismeretlen fiú jelenlétét, és
remélve, hogy az nem rabolja tovább idejét egy olyan szerencsétlennel, mint ő.
Talán
egy perc sem telt el, amikor a semmiből víz vette körül a lábait és ütközött a
nagylábujjának valami. Chanyeol teljesen megrémülve, pókjárásban visszakozott
fentebb a partra, míg rájött, hogy mi is történt. A fiú feltűnés nélkül
kuncogott a tenyerébe, de Chanyeol látta a kis mosolyvonalakat görbülni az
arcán, ahogy kinevette őt. A fiatal fotós morcosan pillantott a felettébb jól
szórakozó srácra a vízben, míg az a lábaihoz mutatott, és Chanyeol engedelmesen
lepillantott.
A
tengervíz hullámai előtt, a parton egy gyönyörűséges kagyló havert, amilyet
talán Chanyeol még sosem látott, de hallott róluk a mamájától. A belseje
rózsaszín, kívül halványsárga volt, és pink foltok díszítették a vázat,
földöntúlian széppé téve azt.
Chanyeol
csak szájtátva bámult addig, amíg újabb koppanást nem érzett a fején, és
ezúttal látta, mi okozta. A fiú egy kisebb kagylóval – sokkal mezeibbel, mint
az előtte fekvő – dobálta meg, hogy ráfigyeljen. Valahogy ez Chanyeolt jó
kedvre derítette.
-
Nagyon szép – szólalt meg, megtörve a természet
csendjét.
A
fiú kedvesen elmosolyodott és két kezét összeérintve a füléhez emelte őket.
Chanyeolnak eltartott egy másodpercig, mire leesett, hogy mit akar mutatni.
Feltápászkodva, és leporolva bermuda nadrágját, lejjebb lépdelt és felvette a
még nedves homokból az ajándékot, ami a tenger mélyéről jött és furcsamód mégsem
volt piszkos. A fiú újra elmutatta, mit akart Chanyeoltól, aki engedelmesen
megfogta a két kezében alig elférő kagylót, a füléhez emelte és lehunyta szemeit.
A
tenger békésen zúgott, búgott a fülében; mintha gyengéden megsimította volna a
dobhártyáját a hang, és minden ártó dolgot kimosott volna belülről. Sokkal
tisztábban hallotta a hangot, mint azt valaha is gondolta volna. Igazak voltak a
mesék, az utolsó szálig. Chanyeol önkéntelenül is elvigyorodott az egyszerű játékra,
majd felnyitotta pilláit.
A
Nap leáldozott, már csak pinkek és kékek voltak az égbolton, a fiú pedig,
Chanyeol szomorúságára amilyen gyorsan megjelent, olyan gyorsan el is tűnt. Az
egyetlen bizonyíték a történtekre a Chanyeol kezében tartott kagyló volt, ami pajkosan
megcsillant a lenyugvó napfényben.



Már nagyon vártam ezt a részt~~
VálaszTörlésNagyon tetszett mint a többi és kezdenek érdekes fordulatot venni a dolgok ;)
Csak így továb, fighting! ^^
Örülök neki, hogy tetszett! ^^
TörlésJelentem 2 nap alatt sikerült elolvasni (ami amugy majdnem egy volt XD) viszont suli van so csak most sikerült idejönnöm és írnom.
VálaszTörlésA véleményem 2 pontba szedem.
Elsõ a helyes írás. Én nem vettem észre semmi helyesírási hibát csak néha el-el vétve elírást ami megbocsájtható, mert mindem ember hibázik (pl én akinek mindig gondot jelent a vesszõ rakás XD) és mivel (tudtommal) ember vagy megbocsájtom������
Második pont. Szerintem remek a történet. A fogalmazás, a szóhasználat, a történet vezetése és a realisztikusság. Konkrétan annyira veletudtam magam élni, hogy majdnem leprodukáltam Chan rohamát������. A karakterek fantasztikusak és kivételesen nen zavar, hogy nincs 4-nél több szereplõ ami elég ritka. És szerintem azért nem zavar, mert alig van hangsúly a mellékszereplõkön és inkább a fõszereplõkön van a hangsúly
Szóval nyugodj meg, remekül írsz ^^
Petra voltam :)