Hatodik csobbanás

Az egy hét, amit Chanyeol pihenésre kapott hamar elszállt - noha a fiú minden volt, csak kipihent és békés nem. A fotózás viszont nem tűrt halasztást, és a határidőket sem lehetett mozgatni, így annak ellenére, hogy legszívesebben csak magára húzta volna a takarót és kizárta volna a világot, felkelt az ágyból és nekiállt dolgozni.

Chanyeol bármennyire is szeretett és tudott képeket készíteni, az incidens utáni napok nem voltak a legkönnyebbek számára. Annak érdekében, hogy a gondolatait elterelje, képes volt reggeltől estig megállás nélkül dolgozni, de a fáradtság és a feszültség meglátszott rajta és a munkáin is, ez pedig maximalista jellemét tovább sarkallta a kemény munkára, ördögi körbe taszítva őt.

A mai nap is egy ilyen volt a sok közül - Chanyeol talán még rosszabb is volt a mostanában szokásos, ideges valójánál, ami többeknek szemet szúrt, köztük Sehunnak is.

A fiú figyelmét nem kerülte el a Chanyeol szemei alatt húzódó, sötét táskák látványa, és a szúrós borosta sem, ami kezdett kiütközni amúgy selymes állán. Mintha pár nap alatt éveket öregedett volna. Elméje és aggódása addig nem hagyta nyugodni, amíg meg nem ígérte magának, hogy az aznapra tervezett feladatok elvégzése után el fogja kapni Chanyeolt, és könyörtelenül kifaggatja. Látva a fiatal fényképész kissé megtört, kellékeket csendben pakoló alakját, lábai húzásának engedve odacsörtetett a férfihoz. 

-          Nem szeretnél egy kis szünetet tartani a következő helyszín előtt? – kérdezte óvatosan, ráhelyezve egyik kezét a magasabbik vállára.

Chanyeol összecsukta a lámpákat rejtő bőröndöket és letörölte homlokáról a kósza izzadtságcseppeket, miközben halványan Sehunra mosolygott. A modell-ügynök egyetlen pillantásra nézett a szemébe és tudta, mekkora hazugság volt mindez.

-          Nem kell – legyintett Chanyeol és a vállára kapta megannyi táskáját. – Már így is sok időt vesztegettem, szeretnék haladni.

Sehun egy pillanatig gondterhelten nézte újdonsült kollégáját, de elhatározta, hogy az idő nem a legalkalmasabb a faggatózásra, így a modelleket egy intéssel a furgonokba vezényelte és elindultak a korábban lefixált menetrend következő helyszínére.

           *           

Chanyeol már a megérkezés pillanatában rosszat sejtett, amikor a belváros általában meleg, enyhe virágillatú, és könnyed szellőjét felváltotta a sós, nehéz, tengeri szél, amit csak a parton, a külvárosban lehetett érezni, ahol nem árnyékoltak az épületek. Kiszállása után meg is bizonyosodott, hogy tényleg kiutaztak a sziget azon szélére, ahol a kikötő volt található. A megannyi halász-, és elvétett luxushajó mögött is lehetett látni a végeláthatatlan, türkizkék tengert, ahogy végignyújtózik a horizontig, és még azon is túl.

Chanyeol nem értette, miért jöttek ide, ahogy a hirtelen kellemetlen érzést a gyomrában sem.

Táskáival megtömve nehezen, de Sehun után rohant, aki célirányosan tartott a dokk felé, nem törődve a modellek és a sofőr értetlen pillantásaival.

-          Sehun! Várj! – kiabálta. A fiú hátrafordult hangját hallva, és megvárta, amíg kilihegi magát. – M-Mégis mit keresünk itt?

Sehun meglepve húzta fel szemöldökeit, és a kezében tartott iratok sokaságából elővett egy ismerősebb dokumentumot, és a megannyi sor közül egyre mutatott.

-          Az előre megírt menetrendünk szerint a Paradise Hotel fényképezése után yachtra szállunk – pislantott Chanyeolra. – A papír szerint így egyeztünk meg egy hete. Én kérdeztem, hogy nem kéne egy kis pihenő, de te haladni szeretnél, úgyhogy megyek lebeszélni a tulajdonossal, hogy most vennénk igénybe a segítségét.

Chanyeol túl sokáig állt fagyottan a dokk előtt ahhoz, hogy megakadályozza tervében Sehunt és visszakozzon, hogy holnapra teljesen jó a megbeszélt helyszín, így félórával később a modellekkel együtt már a hajón tartózkodott és próbált természetesen viselkedni annak ellenére, hogy a gyomra furcsán kicsire összehúzódott.

Mindaddig nem is történt baj, amíg a hajótérben, koktélok társaságában kellett fotóznia, de felérve a lépcsőn, azonnal megcsapta a sós levegő. A Nap tűzött, égetett, mintha nem lenne holnap; a tenger nyugodt volt és gyönyörű türkizkék – Chanyeol mégsem tudta ezt most értékelni. A lámpák és a többi szerelés felállítása után már a víz is kiverte, és erőszakkal kellett ráparancsolnia a kezére, hogy ne remegjen, amikor fogja a fényképezőt. Chanyeol nem tudta, mi lelte ennyire hirtelen, úgy vélte, hogy napszúrást kaphatott, de mellőzte saját rosszullétét.

-          A következő sorozathoz valaki fel tudna feküdni erre a matracra a vízen? – kérdezte hangosan, miközben elvette szemei elől a gépet.

Főképp a fehér bikiniben, árnyékban álló lányra nézett, aki tökéletesnek tűnt az összhatáshoz. Napsütötte bőr, aranybarna haj, csinos alkat, szoborszépségű arc.

-          Esetleg megpróbálnád? – kérdezte kedvesen, mire a lány mosolyogva bólintott és már kezdett is lemászni a yacht lépcsőfokjain a rózsaszín matraccal a kezében, amire, leérve, óvatosan ráfeküdt.

A matracra kötött vékony kötél másik végét a yachtra rögzítették, mert, ugyan békés volt a tenger és kevésbé hullámzott, nem akarta senki, hogy elszakadjon a hajótól. Chanyeol a korlátok mellé igazította a lámpákat, fejüket pedig a lányra irányította, hogy meglegyen a kellő fény, és a korláton áthajolva kezdett fényképezni.

Az előre beállított zoom miatt elsőre nem tudta a modellre irányítani a gép fókuszát; mindent kékség borított be, amitől lélegzete furcsán elakadt. Elvéve a szerkezetet a szeme előtt, és szétnézve maga körül nem látott szárazföldet, csak a tenger végtelen hullámait. A tudat, hogy ennyire messzi vannak a szárazföldtől, és csak a sós, két-arcú víz veszi körbe, félelemmel töltötte el, ami a másodpercek törtrésze alatt pánikká változott.

A tenger türkize hívogatóan tiszta volt, de Chanyeol tudta, mi rejtőzik a habok alatt. Pillanatok alatt sápadt el a gondolatra.

Sötétség. Csapda.

A torkában keletkezett gombóc olyan hirtelen zárta el a légcsövét, hogy a levegő benn akadt, és majdnem a kamerát is kiejtette a kezéből. Felborítva az egyik lámpát, tehetetlenül rogyott térdre és kapaszkodott a korlátba, mintha az élete függött volna tőle. Talán így is volt. A zajt hallva a modell feltolta napszemüvegét a homlokára, majd látva a fotós állapotát, azonnal felkiáltott.

Chanyeol ebből semmit sem észlelt.

Kezek markolták és rázták meg vállait, hangok próbálták elérni hallójáratait, de csak lágy duruzsolásnak tűnt minden. Semmi sem volt olyan lényeges, mint az, hogy nem jutott elég oxigén a tüdejébe és borzasztóan fájt a feje.

Csakúgy, mint akkor.

A tenger az egész látóterét betöltötte; nem tudta, hogy vajon saját maga markolássza-e a nyakát, vagy a tenger vize fojtogatja könyörtelenül.

-          S-Seg-ít-ss-ég – nyöszörögte ki valahogy, mire a hangok nyugtalanabbak lettek.

Chanyeol úgy érezte, pillanatok választják el attól, hogy feladja a küzdelmet és átadja magát a légszomjnak és a fáradtságnak, amit érzett.

Fájdalom térítette végül magához; az arca kegyetlenül égett, orrából pedig melegség szivárgott lefelé. A hirtelen meglepetéstől kis levegőt tudott venni, amit teste köhögve köszöntött. Az oxigén végre akadály nélkül áramlott tüdejébe, amitől úgy érezte, újjászületik. A gombóc eltűnt, a fülében a nyomás és a zúgás megszűnt egy éles pattanással, így már képes volt arra fókuszálni, mi történik körülötte.

Sehun és az egyik modell srác mellette térdeltek a fedélzeten; a kékség, amit látott, a felhőtlen, tiszta égbolt volt immár és nem a tengervíz. A modell-ügynök véres kezét sietve a nadrágjába törölte, majd Chanyeol arcát immár óvatosan paskolgatva próbálta maga felé irányítani.

-          Chanyeol, hallasz? – kérdezte aggódva. – A fenébe is, térj észhez!

-          Ne üvölts – nyögte a langaléta fotós és próbált feltápászkodni, de a szőke lenyomta a földre.

-          Ne is álmodj róla – dörrent rá, majd a modellre nézett. – Chris, te fogod a lábát, én a vállait. Vigyük a hajótérbe.

                               *           

Tíz perc múlva teljesen éberen, két darab orvosi tamponnal az orrában ült a beépített bőrkanapén, és egy jégtasakot szorított jobb arcfelére, hogy lelohassza azt a daganatot, amit Sehun pofonja okozott. A fiú úgy viselkedett, mint egy túlfeszített íj; idegesen járkált egészen addig, amíg Chanyeolt el nem látták az elsősegély dobozból és a yachton utazó kísérő a part felé nem indította a hajót a kérésére. A fotózásnak kimondatlanul is vége volt Chanyeol jelenete után, aki természetesen borzasztóan kellemetlenül érezte magát az egész miatt. Főképp, mert semmilyen kontrollja nem volt a történtek felett; nem szándékosan tette, amit.

A csendet mindössze Sehun lépteinek hangja verte fel, így, amikor az is elhalkult, Chanyeol felnézett ölében babrált kezeiről és a fiatal modell-ügynökre pislantott. Sehun levágta magát vele szemben a bőrülésre, keresztbe tette lábait és mellkasát összefont kezeivel hátradőlt, miközben összevont szemekkel vizslatta őt.

-          Elmondanád, hogy mégis mi a fészkes fene volt ez? – jött a számon kérő kérdés, de Chanyeol tudta, hogy Sehun valójában nem mérges, csak ideges. – Majdnem szívrohamot kaptam, amikor megláttalak.

Chanyeol nem igazán emlékezett arra, mi történt a fotózás megkezdése után. Talán az a pár perc, amit fuldokolva töltött, annyi oxigént elvett tőle, hogy az agya nem tudta tárolni az eseményeket. Az előtte lévő asztalra készített pohárban lévő jeges vízzel megnedvesítette kiszáradt torkát és ajkait, ezzel is húzva az időt. Sehun ezt látszólag kevésbé értékelte.

-          Mi történt?

Sehun előbb felhúzta szemöldökeit, majd felsóhajtott, és felállva helyéről, a bárpulthoz ment, hogy ő is oltsa szomját. A pultnak támaszkodva fixírozta kemény tekintetével Chanyeolt, aztán elnézve róla, kibámult az ablakon.

-          Hirtelen összeestél és nem kaptál levegőt – mondta csendesen. – Folyamatosan ziháltál, és hörögtél, mint aki fuldoklik, miközben remegtél a korlátba csimpaszkodva. A lányok szörnyen megijedtek, mert nem reagáltál semmire és nem tudtunk mit tenni. – Az orrában lévő tamponokra bűnbánóan pislantott. – Ne haragudj az ütés miatt. Jobb nem jutott akkor eszembe.

-          Rá se ránts – legyintett halványan mosolyogva Chanyeol. – Úgyis mindig panaszkodott mindenki, hogy horkolok, talán most már nem fogok.

Sehun újratöltött, és immár valamivel nyugodtabb testtartásban ült vissza a helyére. A pohárban lévő vizet körbelögybölte párszor, hogy mindenütt ugyanolyan hőmérsékletű legyen a folyadék; jégkockák verődtek csilingelve a pohárhoz, duettezve a kintről hallatszódó tengerzúgás halk zajával.

-          Egyáltalán mi váltotta ezt ki nálad? – kérdezte elgondolkozva. – Még sohasem láttam ilyesmit.

Chanyeol nagyot nyelt és elkapta a tekintetét Sehunról. Ha visszaemlékezett azokra a percekre, még most is kirázta a hideg. A félelem, az, hogy saját maga sem tudja irányítani a testét, miközben egyfajta roham kínozza… Szörnyű érzés. Chanyeol rendkívül szánalmasnak gondolta azt, hogy ilyen gyengén viselkedett mindössze egy kis víz miatt. De a tudat, hogy az a ’kis víz’ mennyire mélyre tudta őt húzni korábban, hogy nem látja a szárazföldet és a kiutat maga körül egyszerűen felbillentette a lelki egyensúlyát.

Nem akarom elmondani…

Sehun olyan embernek tűnik, aki két lábbal, szilárdan megáll bármilyen talajon, átjut bármilyen akadályon. A gondolat, hogy esetleg lekicsinyli a félelmét, a helyzetett amibe került, óriási lakatot tett Chanyeol szájára.

-          Magam sem tudom – köszörülte meg végül a torkát, és Sehun tekintetét kerülendő, a poharával szórakozott. – Talán napszúrást kaptam, vagy ilyesmi.

A hitetlenkedő vigyor, amit Sehuntól kapott, arra engedte következtetni, hogy nem vette be a füllentést, amivel próbálkozott. A modell-ügynök kiitta a maradék vizet a pohárból, és letéve azt az asztalra, felállt a bőrfotelből. A hajó ablakain keresztül már egészen közelről látszódott a kikötő, és a pálmafák; mindjárt partot érnek.

-          Bitangul rosszul hazudsz, Chanyeol – nézett rá a válla felett komoly arccal. – Nem ismerjük régóta egymást, de már ennyire kiismertelek. Ám legyen – rántott vállat – nem fogom firtatni, hogy mi váltotta ki a rohamodat.

Egy kósza gondolat serkentésére visszalépdelt Chanyeolhoz, és egy, a pénztárcájából elővett névjegykártyát tett le kollégája elé az üvegasztalra. Az elegáns, és kissé feltűnő kártyán legelőször az oldalán lévő nyújtózkodó kezek, majd a foglalkozás ragadta meg a fotós tekintetét.

Pszichológus.

Chanyeol nem mozdult, és nem vett tudomást a papírról, de Sehun ezt nem tette szóvá, csupán barátságosan megszorította, majd megveregette vállát.

-          Ha esetleg meggondolnád magad, és segítségre van szükséged – fűzte hozzá halkan, mielőtt kiment a fedélzetre.

Hátrahagyva egy, még mindig zaklatott Chanyeolt, a kártyát, és megannyi kérdést ezzel kapcsolatban.

     *           

Otthon fáradtan dobálta le mindenét a nappaliban és ült le a kanapéra, ahol a térdeire támaszkodva, kezeibe temette az arcát. Bacon, aki elsőnek kitörő örömmel fogadta – mint mindig – gazdájának mostani lelkiállapotát látva lesunyta amúgy is lelapuló füleit, és nyüszögve mászott fel az ülő alkalmatosságra, hogy belefúrja kis fejét Chanyeol hasába. A magas fiú engedett a gyengéd erőszaknak, és hátradőlve simogatta a rajta lebzselő kutyát addig, amíg meg nem kordult a gyomra és el nem ugrott tőle egy ijedt vakkantással. A kis pamacs morgására Chanyeol felkacagott – talán napok óta először – és valamivel nagyobb életkedvvel állt neki főzni.

A késői ebéd és egy kis játék után, mikor Bacon kifulladva, teli hassal lepihent, Chanyeol újra elkomorodott, és beüzemelve laptopját, céltudatosan nyitotta meg a keresőt, amikor a gép teljesen bebootolt.

Chanyeol ugyan sejtette, hogy mi lehet a gondja és, hogy mi okozhatta a yachton történteket, de mivel még mindig nehezen hitte el mindezt, kellett neki a megerősítés, és hol máshol keresheted ki gond nélkül a kérdéseidre a választ, ha nem az interneten? Megropogtatva ujjait, kis gondolkozás után tudta, hogy fogalmazza meg a problémáját.

Félelem a víztől.

Az első találat természetesen a Wikipédia volt, ’Aquaphobia’ címmel, ami egészen pontosan leírta, hogy mi is a baja. Az aquaphobia egy bizonyos fóbia, amely a víztől való olyan félelmet taglalja, ami a páciens saját kontrollján is túltesz. Az oldal sajnos rövid volt, és nem is szolgált túl sok érdemi információval, de ahogy a lap aljára görgetett, Chanyeol meglátott valami mást.

Lásd még: Thalassophobia, félelem a tengertől.

Átnavigálva erre, ismét csak nem túl sok mindent lehetett találni róla, de Chanyeol nem adta fel. A keresőbe visszatérve immár ezt a kifejezést írta be és kezdett böngészni és sikerrel járt.

A thalassophobia magában foglalja a nagy vízfelszínektől való félelmet, a tenger hatalmas üressége miatti szorongást, és a szárazföltől való távolságot is. A thalassophobiát tapasztalók némelyike jobban fél magától a tengerben található lényektől, mint magától a tengertől.

Egy Reddit-poszt különösen felkeltette érdeklődését, így arra azonnal rákattintott. Még soha nem járt ezen az oldalon, de ahogy hallotta egy nyílt fórum típusú lap volt, amin bárki, bármit megoszthatott.

Ha nem vagy thalassophobiás, mi miatt aggódsz a tengeren? Ha az vagy, mi váltja ki leginkább a félelmedet minden másnál jobban? (self.thalassopfobia)

FlameswordFireCall küldte be 1 nappal ezelőtt

[-]MercWithAMouth95 10 pont 1 nappal ezelőtt 

Nem vagyok igazán thalassophobiás, de ami a leginkább kiváltja a félelmemet, az hogy mennyire haszontalan vagyok a vízben. Mármint, nem számít, mennyire vagyok jó úszó (vízi mentős/oktató 6 éve), ha a vízzel és/vagy olyan lénnyel kerülök szembe, ami árthat nekem, mindig én leszek a leggyengébb láncszem. Valamint, még ha teljesen egyedül is vagyok, nincs sehol egy állat, ha elfáradok, végem van. Meg fogok fulladni. Számomra a víztől való félelmem a kontroll hiányából és a tenger ismeretlen valójából gyökeredzik.  

[-]N7_Viking 6 pont 1 nappal ezelőtt 

Nem vagyok annyira thalasso-s mint a legtöbb ember, de az, ami legjobban kiakaszt, az érzékek, a koordináció és az oxigén hiánya.

[-]willgzero 5 pont 1 nappal ezelőtt

Nincs thalassophobiám, imádom a tengert és a mély, titokzatos vizeket. Talán pont amiatt, hogy ennyire idegen és ismeretlen, nagyon izgis. Ez az oldal rengeteg ilyen tartalmat kínál.

[-]unkownrocker69 3 pont 1 nappal ezelőtt 

Nem vagyok thalassophobiás, habár kiakadok, ha olyasmikre gondolok, amit nem látok, nem tudok irányítani a vízben. Nagyon kevés dolgot tud az ember tenni, ha egyszer az anyatermészet azt mondja, hogy „fuck you, dögölj meg”, lol.

Még sok más ember is megosztotta a véleményét ezzel kapcsolatban, de Chanyeol már így is sokat látott és megtudta, amit akart. Még utoljára beütötte a ’fóbia tünetei’ szavakat, és ott is elböngészett kicsit, hogy biztos legyen.

A leggyakoribb fóbiák a speciális fóbiák, melyek tünettel, panaszokkal ugyan ritkán járnak, de mégis fontos megemlíteni, mert a legtöbben ettől a típustól szenvednek. A specifikus fóbia csak egyetlen helyzetre, tárgyra, élőlényre terjed ki (például állatoktól - pók, kígyó, kutya, cápa, csótány - való, illetve a magasságtól, mélységtől, víztől, vértől, repüléstől stb. való félelem).

A fóbiákhoz gyakran társulnak szorongásos rosszullétek (pánik). Ilyenkor a félelem tárgya (akár csak annak gondolata is) halálfélelmet, szívdobogást, fulladást, remegést, verejtékezést, hasi diszkomfortot, szédülést idézhet elő. A felsoroltak menekülési kényszert váltanak ki, legközelebb az érintett pedig kerülni fogja a hasonló helyzeteket, illetve mindent megtesz, hogy biztonságban legyen. A betegség kialakulása gyökerezhet valamilyen korábbi, nyomasztó élményben, így a kutyafóbiásoknál nem ritka, hogy gyermekkorukban kutyatámadás áldozatai lettek.

Minden stimmelt. Chanyeolnak rossz emléke volt a tengerrel, a mai napon pedig egy pánikroham majdnem összes tünetét produkálta. De egész életén keresztül szerette a tengert – most egyetlen egy szerencsétlen esemény miatt törölje el életének egy részét?  

Chanyeol felsóhajtott, és lecsapva a laptop tetejét, leindult a partra. A Nap már jócskán a vége felé járt aznapi útjának; az égbolt vörösben, narancsban úszott, néhol egy kis lilával vegyítve. Felhő alig volt az égen, kellemes meleg, késő délutáni szellő túrt barna tincseibe.

Chanyeol levette a papucsát és hagyta, hogy beterítse lábfejét a homok, ahogy egyre lejjebb lépkedett a parton. Amikor megunta a sétát és a kisebb kagylók rugdosását, biztos távolságban huppant le a meleg, hívogató homokba és térdeit felhúzta magához.

Így, hogy a víz nem érte el, hogy biztos talajt érzett a lába alatt, semmi baj sem volt; sőt, még hiányzott is neki a tenger. Hiányzott az, hogy nem tudja szabadon lovagolni a hullámokat a szörfdeszkán, hogy nem élvezheti a hűs, tiszta víz csiklandozását a teste minden pontján, hogy nem lebeghet, és nem lehet izomláza többet az úszástól. Eddig mindez a része volt, amit most már nem tud kiteljesíteni anélkül, hogy rosszul érezné magát.

-          Szánalmas vagy, Chanyeol – motyogta bele a térdeibe, miközben nézte, ahogy lábujjai játszanak a homok apró kvarckristályaival. – Oltári szánalmas.

A hirtelen, tompa koppanásra a feje tetején, felkapta a tekintetét és nem hitt a szemének, amikor egy, már viszonylag ismerős arcot pillantott meg a gyengéd hullámok között. A fiú ismét itt volt; mosolya talán ragyogóbb volt, mint a lenyugvó Napé – legalábbis Chanyeol számára. Chanyeol kósza, félénk integetését viszonozta, majd még mindig azzal a barátságos arccal próbálta beinvitálni a tengerbe, mint a legutóbb.

Chanyeol gyűlölte, hogy az egyik fele azonnal, rögvest belevetette volna magát a tengerbe, míg a másik összeszorította a gyomrát és a szívét és emlékeztette a ma történtekre. Szomorúan, hangtalanul rázta meg a fejét és temette vissza arcát a karjaiba, próbálva nem tudomásul venni az ismeretlen fiú jelenlétét, és remélve, hogy az nem rabolja tovább idejét egy olyan szerencsétlennel, mint ő.

Talán egy perc sem telt el, amikor a semmiből víz vette körül a lábait és ütközött a nagylábujjának valami. Chanyeol teljesen megrémülve, pókjárásban visszakozott fentebb a partra, míg rájött, hogy mi is történt. A fiú feltűnés nélkül kuncogott a tenyerébe, de Chanyeol látta a kis mosolyvonalakat görbülni az arcán, ahogy kinevette őt. A fiatal fotós morcosan pillantott a felettébb jól szórakozó srácra a vízben, míg az a lábaihoz mutatott, és Chanyeol engedelmesen lepillantott.

A tengervíz hullámai előtt, a parton egy gyönyörűséges kagyló havert, amilyet talán Chanyeol még sosem látott, de hallott róluk a mamájától. A belseje rózsaszín, kívül halványsárga volt, és pink foltok díszítették a vázat, földöntúlian széppé téve azt.

Chanyeol csak szájtátva bámult addig, amíg újabb koppanást nem érzett a fején, és ezúttal látta, mi okozta. A fiú egy kisebb kagylóval – sokkal mezeibbel, mint az előtte fekvő – dobálta meg, hogy ráfigyeljen. Valahogy ez Chanyeolt jó kedvre derítette.

        -          Nagyon szép – szólalt meg, megtörve a természet csendjét.

A fiú kedvesen elmosolyodott és két kezét összeérintve a füléhez emelte őket. Chanyeolnak eltartott egy másodpercig, mire leesett, hogy mit akar mutatni. Feltápászkodva, és leporolva bermuda nadrágját, lejjebb lépdelt és felvette a még nedves homokból az ajándékot, ami a tenger mélyéről jött és furcsamód mégsem volt piszkos. A fiú újra elmutatta, mit akart Chanyeoltól, aki engedelmesen megfogta a két kezében alig elférő kagylót, a füléhez emelte és lehunyta szemeit.

A tenger békésen zúgott, búgott a fülében; mintha gyengéden megsimította volna a dobhártyáját a hang, és minden ártó dolgot kimosott volna belülről. Sokkal tisztábban hallotta a hangot, mint azt valaha is gondolta volna. Igazak voltak a mesék, az utolsó szálig. Chanyeol önkéntelenül is elvigyorodott az egyszerű játékra, majd felnyitotta pilláit.

A Nap leáldozott, már csak pinkek és kékek voltak az égbolton, a fiú pedig, Chanyeol szomorúságára amilyen gyorsan megjelent, olyan gyorsan el is tűnt. Az egyetlen bizonyíték a történtekre a Chanyeol kezében tartott kagyló volt, ami pajkosan megcsillant a lenyugvó napfényben.